2013. dec. 11.

Ezt most jól kifőztem!

Nem tudom ki hogy van vele, de én télen sokkal inkább szeretek begubózni, mint kigubózni. Főleg így a karácsonyt megelőző (még nem havas, de már hideg, szeles) időszakban. Várakozással telve díszítgetek, pakolászok, főzőcskézek itthon. Amikor legalábbis van rá időm. Ilyenkor készítünk is itthon adventi koszorút, sütök tököt, muffint, kenyeret, takarítok és rendet rakok, heverészek, gyerekezek, olvasgatok, vendég fogadok.

S ha már főzés, akkor az általában húsmentes menüt jelent nálunk, vagy legalábbis olyan verziót, amiből ki tudom később "piszkálni" amit én biztos nem ennék meg belőle. Vegetáriánusként sokszor bajban is vagyok e miatt, mert a család többi tagja bizony húsra vágyik. Ráadásul nálunk nem csak ezért magas a mérce, hanem mert nem szeretem a félkész ételeket, nem szeretem a bolti tojást és a hiperben vásárolt zöldséget sem. Emellett törekszem, hogy lehetőség szerint minden amit fogyasztunk 50 km-es körzeten belülről származzon. A gyümölcs, a zöldség, a tejtermék, de még a hús is. Nem mindig tudok maradéktalanul megfelelni saját igényeimnek, de azért általában nagyon igyekszem.
Ilyenkor szoktam az egészséges középutat választani és azt készítek, amihez éppen kedvem és alapanyagom van itthon.
Mondjuk juhtúrós sztrapacskát szalonna pörccel,
finom csöröge fánkot saját készítésű bodzás-eper lekvárral,

fűszeres sajtos bulgurt paradicsommal,

békebeli házi pizzát,

salátákat,

vagy szendvicseket, attól függően mennyire éhes a banda :)

Lelkes amatőrként leginkább mégis sütit sütni szeretek!

Egyszóval sütni-főzni jó dolog.
Általában.
Viszont van amikor hat lóval sem tudnának rávenni. Például amikor fáradtan, nyűgösen vagy későn érkezem haza. Esetleg amikor rendetlenség maradt előzőleg a konyhában és az alkotó kedvemet kénytelen-kelletlen a mosogatásban és rom eltakarításban vagyok kénytelen kiélni. Akkor sem szeretek főzni, amikor hétvége van, mert ilyenkor végre rohanás nélkül lehet együtt a család és ennek minden pillanatát ki akarom élvezni. Ezért is van, hogy mi viszonylag sűrűn járunk különböző éttermekbe. Szeretünk itt-ott kóstolgatni, kipróbálni új ízeket és helyeket.

Viszont az igazán jó együtt töltött, punnyadós, nihilista hétvégéken, amikor gondtalanul adjuk át magunkat az édes semmittevésnek, vagy amikor hirtelen "törnek ránk" barátok, rokonok és sem idővel, sem alapanyaggal nem nagyon rendelkezem, akkor bizony érdemes rendelni. És ne higgyétek, hogy csak pizzával lehet ilyenkor jól lakatni az éhes vendégsereget!

Van egy honlap, amin keresztül egyszerre több étterem kínálatából is tudok válogatni kedvem/kedvünk szerint. Ráadásul a Foodpandánál egyszerre találtam vega kaját, magyaros konyhai étkeket, sushit, grill ételeket. Hmmm.
Minden mi szem, s száj ingere! Ti mit varázsoltok az asztalra, amikor sem kedv sem alapanyag nincs otthon?

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése