2012. dec. 16.

Szocreál ház+nulla költségvetés = sárból homokvárat építeni?!

Sokáig gondolkodtam, hogy bemutassam-e részletesen átmeneti otthonunk átalakulását, míg végül arra jutottam, megteszem azért, hogy bebizonyítsam, gyakorlatilag fillérekből is lehet rút kiskacsából - ha nem is hattyút - de mindenképpen élhető otthont varázsolni.
Előrebocsátom, hogy messze van az elvárásaimtól, még messzebb a tökéletestől, de azt gondolom így is számottevő a javulás e régi ház életében.
Első számú szempont volt, hogy nem invesztálunk bele idegen házba, hiszen néhány hónapra szóló kapcsolatról van szó csupán.
Második, csak már meglévő anyagból dolgozunk, amit mégis megvásároltunk, azt visszük is tovább magunkkal.
Harmadik, legyen praktikus, kényelmes, igényeinknek átmenetileg megfelelő hajlék.

Lássuk a medvét, azaz a képeket, hogyan nézett ki mielőtt beköltöztünk és hogy néz ki most.

Nappali:

ilyen volt
és ilyen lett


Fürdőszoba:
nem semmi állapotok uralkodtak...

két doboz maradék csempéből is lehetett változtatni...



Gyerekszoba:
(erről a projectről itt olvashattok bővebben)
 ez volt

és jelenleg ilyen a szoba egyik fele

szoba másik fele



Előszoba:
ilyen volt

jelenlegi fogasunk, amíg nem készítek egy újat :)

Félkész állapotban lakunk itt, ezért félkész megoldásokat mutattam. Rengeteg mindenen változtatnék, ha ez az én házam lenne és szeretnék benne hosszútávon élni. Rövidtávon azonban így is megteszi.


2 megjegyzés:

  1. Szerintem nagyon jó lett. Nagyon ügyes vagy! Ó, bárcsak nekem is lenne ilyen adottságom vagy tehetségem ilyesmihez, de sajnos nincs. Az előszoba szenzációs lett. Nekem sajnos még előszobám sincs :(

    VálaszTörlés
  2. Köszönöm Erdna kedves soraid :)

    VálaszTörlés