2011. dec. 7.

Tündérkert - ahol nem csak a tündérek laknak

Van egy hely Ivó völgyében Erdélyben, aminek a neve Tündérkert Panzió. Ha láttatok már csodát, biztosan jártatok már ott.
A tulajdonos házaspár, Erzsike és István mesél arról, miért is szeretnek az emberek annyira odamenni és az energiakör titkát is felfedik előttünk.



·         Szép debreceni kertes házatokból költöztetek ki Ivóvölgybe néhány évvel ezelőtt.  Hogyan született meg az elhatározás, hogy éppen itt fogtok egy teljesen másfajta életmódot folytatni?

Ha valaki eljön hozzánk , megérti , hogy meglátni és megszeretni a helyet egy pillanat műve volt . Nem vagyunk egyedül , hiszen a vendégeink közül is többen vannak akik már vásároltak területet a környékünkön .
Eredetileg úgy gondoltuk , nyugdíjas éveinkben sok időt töltünk itt . Idővel egyre több családtagunk , barátaink szerették meg a helyet  a nomád viszonyok ellenére / évekig jártunk ide úgy , hogy pld. villany a közelben sem volt / . Olyan csillagos ég , csend , nyugalom
kevés helyen van már az urbanizálódott világunkban .
Így fokozatosan érett meg a gondolat bennünk , hogy a hely ritka adottságait osszuk meg másokkal is ,  a lányok a kis házban , fiúk a csűrben szállás helyett építsünk a telken a környék legmagasabb pontján egy nagyobb házat.

A vendégkönyvet olvasgatva rájöttem, hogy ezzel az érzéssel nem vagyok egyedül, ugyanis sokat gondolkodtam, hogy a reggelente gőzölgő kerti gyógynövényekből főzött tea, vagy a saját kézzel készült kiegészítők teszik-e, esetleg a végtelen türelem, amivel a kedves vendég kedvét keresitek, de nem jöttem rá. Mi a titka annak, hogy ennyire itthon érzi magát az ember?

Az talán előny , hogy nincsen semmilyen vendéglátós előéletünk . Úgy csináljuk , ahogy érezzük . Ha elfáradunk , újra erőt ad , ha valakinek szebbé , emlékezetesebbé tesszük a nálunk töltött napokat.

Említetted, hogy még sok évvel ezelőtt hadilábon álltál a főzéssel. Hogyan lehetséges az,  hogy mostanra mégis messze földön dicsérik a főztödet , ami ugyanolyan finom akkor ha két személyre, de akkor is ha száznegyven főre készül.

Igen , a főzés sosem volt a kedvenc elfoglaltságom . Most , hogy ilyen pálfordulás lett az életünkben , lassan megszerettem . Istvánnal sokszor együtt készítjük az ételeket , megosztva , kinek mi a kedvence . Van már több olyan ételünk , ami a mi sajátosságunk . Gyakran ötvözzük a az otthoni és az itteni ízeket .

      Milyen rendezvények szoktak itt lenni Tündérkertben? Láttam az óriási színpad jellegű táncteret a kertben

       A színpad egy különleges esküvő utáni mulatság színhelye volt . Nálunk nincs egy négyzetméter vízszintes hely sem , a fiatal pár pedig az öreg / legalább 200 éves , a valódi korát senki nem tudja / diófa alatt szerette volna megülni a lagzijukat , a csűrben ropni a táncot . A színpad azóta sok jó szolgálatot tett . Nyáron a vendégek buliznak , gyerekek játszanak , Itt tartottunk már három alkalommal gyermeknapot , ez volt már három  bicikliverseny végállomása ,  két favágóverseny utáni eszem – iszom színhelye . 

            Apropó kert. Van itt valami mágikus dolog is a Hargita hegyein, a roskadásig gyümölccsel telt fákon, a békésen legelésző lovon, csaholó kutyákon és a csípősen friss levegőn kívül is… Mesélnél róla? 

        A kertünkben van egy terület , aminek különleges hatása van . Valószínű annak idején bennünket is ez fogott meg . Évekkel ezelőtt fedeztem fel . Otthonról jöttem haza . Lementem a kertbe , megálltam és gyönyörködtem a távolabbi Madarasi Hargita , a Magas – és a Templombükk vonulataiban és a közelebbi dimbes-dombos tájban . Egyszerre egy nagy nyugalom szállt meg . Először a látványnak tulajdonítottam . Aztán a vendégeket is gyakran oda vittük . Egymástól függetlenül többen megerősítették , van a kertben egy pozitív energiamező .  


      Gyönyörű, vadregényes itt a táj. Feljebb sétáltunk az erdőben, amikor óriási, frissen otthagyott medve lábnyomokat fedeztünk fel a sárban. Meséltétek, hogy időnként éjjel még farkasok is próbálnak bekéredzkedni a kertek alatt. Mennyire lehetett megszokni az új „szomszédokat”? Nem jelentenek valós veszélyt az emberre?

A medve , a farkas , a vaddisznó , a szarvas a Hargita hegység  erdeinek nagy vadjai .
Valamennyi vad alapjában kerüli az embert . A váratlan találkozások veszélyesek .
 A medve , ha veszélyben érzi magát , főleg a bocsait , támadhat . A farkas rejtőzködik , igaz a juhnyájat nappal is képes kerülgetni . A vaddisznó éjjel megdézsmálja a burgonyaföldet , a medve az erdei  málna után szívesen látogatja a kertek körte- és szilvafáit .






Milyen látnivalókban bővelkedik itt a környék?  Mit szoktatok ajánlani a vendégeiteknek, merre vegyék az irányt, ha kirándulni szeretnének?

A teljesség igénye nélkül néhány olyan helyet említek , amit már mi is megismertünk, ilyen a visszafelé folyó patak, a néhány száz méterre lévő vadaspark, a Szökő vízesés, a Gyilkos-tó, a Gyimesek az ezeréves határral, a csíksomlyói kegytemplom, Parajd, Korond, Szováta, stb.




Mikor jöhetünk újra? :-)
      
      Egész évben fogadunk vendégeket . A néhány éves múltunk ellenére sok a visszatérő vendégünk , de sokan jönnek interneten történő foglalással vagy ismerőseik ajánlata alapján , vagy a már nálunk járt családtagjaik, barátaik hozzák el őket .
Nyári hónapokban , nagy ünnepeken / kivétel a karácsony este és első napja / , szilveszterkor hónapokkal előre érdemes e-mailen foglalni .


Képes úti beszámolómat a Vidéki Élet által meghirdetett pályázat döntős műveként ide kattintva olvashatjátok.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése