2011. ápr. 16.

Hálószoba titkok

Életünk egyharmadát alvással töltjük. Kérdés, hogy ki milyen minőségben teszi mindezt. Kicsit bontogassuk ki a témát részletesebben, mert fontos.

Azt például sokáig nem is tudtam (pedig mindig is sejtettem :-) ), hogy kutatások szerint a nőknek egy órával több alvásra van szükségük, mint a férfiaknak, ennek hiányában hajlamosak a depresszióra.

Az is tény, hogy a nyugodt, pihentető alvást már egy kisméretű digitális ébresztőóra fénye is megzavarhatja, mert alvás közben az agyban leállít egy folyamatot, ami a kiegyensúlyozott pihenésért felelős. A különböző zajok is hasonló hatással vannak az emberi szervezetre.
Mégis vannak, akik tévé mellett alszanak nap mint nap. Másnap pedig csodálkoznak, hogy miért kelnek fel olyan nehezen és mitől fáradtak egész nap. A lefekvés előtti internetezéstől szintén óva intenek a szakértők. 

A káros elektromos sugárzásról már mindenki hallott. Nálunk evidens, hogy semmilyen elektromos kütyüvel nem alszunk egy légtérben. Ha mégsem megoldható, hogy külön aludjunk a tévétől, számítógéptől, telefontól, akkor érdemes lefekvés előtt legkésőbb 1-2 órával teljesen áramtalanítani és nem csak kikapcsolni a készülékeket. Utána pedig ne felejtsük el jó alaposan kiszellőztetni a helyiséget. De az a legjobb megoldás, ha a szoba berendezésénél már előre gondoskodunk róla, hogy lehetőségünk legyen zárható szekrénybe száműzni őket éjszakára.

Jó hatással lehet ránk bizonyos ásványok elhelyezése a hálóban. Ilyen például az ametiszt vagy a hegyikristály, amelyek többek között tértisztító hatással is bírnak. A növényekkel azonban csínján kell bánni, mert éjszaka elszívják az oxigént előlünk.

Napközben engedjünk be annyi levegőt és napfényt, amennyit csak tudunk, mert feltölti a hálót energiával, arra vigyázzunk azonban, hogy az ágyat ne érje közvetlen napfény, mert akkor túltöltődik, és nem lesz nyugodt az alvás.
A hálószoba területén ne használjunk vizet - akváriumot, csobogót - mert feszültséget szül a házastársak közt.

A tükörrel is vigyázni kell. Bár sokféle lakberendezési probléma orvoslására jó, arra mégis ügyeljünk, hogy ne lássuk magunkat benne az ágyból, és ha felkelünk, se essen az első pillantásunk magunkra. Ha van tükör a hálószobánkban éjszakára feltétlenül érdemes eltakarni például egy paravánnal vagy lapfüggönnyel. 

A matracok minősége és fajtáinak sokasága megér egy misét, érdemes utánajárni, hogy testalkatunknak, alvási szokásainknak melyik típus az optimális. Egészségünk múlhat egy jól vagy rosszul megválasztott fekhelyen. 

A hálószobát dekoráljunk szépen, ízlésesen, kerüljük a szögletes, negatív témájú tárgyakat, harci eszközöket, képeket. Az ébredőt fogadja kellemes látvány: egy kedves fotó, festmény vagy az ablakban látható üde természet.















Forrás
Most csak érintettem a témát, de ha bármilyen konkrét kérdésed van a hálószobád berendezését illetően, nyugodtan írd meg, szívesen válaszolok rá.

A legfontosabb, hogy békét és nyugalmat leljünk a hálószobában, mert a fontos dolgok ott dőlnek el :-)

2 megjegyzés:

  1. Milyen jó ez a bejegyzésed-is!!!
    Én soha nem engedtem Tv-t a hálónkba,valahogy ösztönösen.Viszont a lefekvés előtti internetezésről nem tudtam,hogy nem jó.Köszi!
    Van jópár háló ami nagyon-nagyon tetszik!!!!

    VálaszTörlés
  2. Örülök, hogy tetszenek a hálószobák, van egy-két ötlet, amit érdemes ellesni, ha megtetszik valamelyik.
    A pihentető alvás érdekében, a lefekvés előtti internetezés helyett valóban érdemes inkább egy kád forró fürdőt venni, vagy egy jó könyvet olvasgatni.

    VálaszTörlés